Vita az Európai Unió jövőjéről

Vita az Európai Unió jövőjéről

2020 január 9-én az Európai Parlament néhány vezetője, közöttük Guy Verhofstadt, Manfred Weber, Iratxe García Pérez, Ska Keller és Helmut Scholz a liberális, a kereszténydemokrata a szocialista, a zöld és a baloldali frakció képviseletében egy állásfoglalási indítványt nyújtott be az Európai Parlament számára, amely egy Európa jövőjéről tartandó konferenciát javasolt.

A javaslat indoka az volt, hogy kezelni kell azokat az Európa előtt álló belső és külső kihívásokat, amelyeket a Lisszaboni Szerződés elfogadásakor még nem lehetett előre látni és az Unió által elszenvedett jelentős válságok azt mutatják, hogy számos irányítási területen reformokra van szükség.

A javaslat szerint a konferencia kertében nyílt fórumot kell biztosítani a különböző résztvevők számára, anélkül, hogy a vita kimenetelét, vagy annak hatókörét előre meghatároznák. A főbb vitakörök például a következők lennének:

• európai értékek, alapvető jogok és szabadságok,
• az EU demokratikus és intézményi jellemzői,
• környezeti kihívások és az éghajlati válság,
• társadalmi igazságosság és egyenlőség,
• gazdasági és foglalkoztatási kérdések, beleértve az adózást,
• digitális átalakulás,
• biztonság és az EU világban betöltött szerepe;

Eredetileg úgy volt, hogy a konferencia 2020. május 9-én, az Európa napon (A Schumann deklaráció évfordulóján) indul, de ez részben az időközben kitört COVID-19 járvány, részben a konferencia irányítása körüli vita miatt elmaradt és most úgy van, hogy 2021. május 9-én indul. Az Európai Unió vezetői David Sassoli az Európai Parlament, António Costa a Tanács és Ursula von der Leyen az Európai Bizottság részéről 2021. március 10-én egy közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben újból kitűzik a konferencia indítását a nevezett napon.

A nyilatkozat szerint, az említett vezetők azt kívánják, hogy a polgárok csatlakozzanak a párbeszédhez, és fejtsék ki véleményüket Európa jövőjéről. Vállalják, hogy meghallgatják az európaiakat és a konferencia ajánlásai nyomán hatásköreik, valamint az uniós Szerződésekben foglalt szubszidiaritási és arányossági elvek maradéktalan tiszteletben tartása mellett lépéseket tesznek a javaslatok megvalósítására.

A konferencia keretében nemzeti, regionális és helyi szinten rendezvényekre kerül sor, ahol teret adnak a civil szervezetek, a tudományos intézmények, a nemzeti parlamentek, valamint a Régiók Bizottsága, a Gazdasági és Szociális Bizottság és a szociális partnerek (szakszervezetek, munkaadói szervezetek) számára, hogy Európa jövőjével kapcsolatos nézeteiket kifejtsék.

A konzultációt irányító testületben az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság egyenlő arányban fogja képviseltetni magát: mindegyik intézmény három képviselőt és legfeljebb négy megfigyelőt küldhet a testületbe.

A konferencia végső eredményeit egy jelentésben fogják össze és az irányításban részt vevő három intézmény megvizsgálja, hogy a jelentésben foglaltakat hogyan lehet a saját hatáskörükben lévő területen érvényesíteni.

Meg kell említeni, hogy három évvel korábban még más megközelítésben is felmerült Európa jövőjének kérdése. 2017-ben a Bizottság Jean-Claude Juncker bizottsági elnök aláírásával publikált egy fehér könyvet, Európa jövőjéről, amelyben öt forgatókönyvet vázolt fel:

1. Megy minden tovább (jelenlegi tendenciák folytatódnak, ami egy lassú központosítási folyamatot jelent)
2. Csakis az egységes piac (leáll a további központosítás, a vélemények eltérnek például olyan kérdésekben, mint a migráció, a biztonság és a védelem, ehhez negatív következményeket fűznek, például, hogy az emberek és szolgáltatások szabad mozgása akadályoztatva lesz)
3. Aki többet akar, többet tesz (néhány ország szorosabban működik együtt, mint a többi, akik együttműködést kiterjesztik, jobban járnak)
4. Kevesebbet hatékonyabban (szűkebb területen, de növekszik az integráció, ezen a területen az unió hatékonyabb lesz)
5. Sokkal többet együtt (ez lényegében egy föderális állam szerkezetét hozná létre a föderális államok közös (15-20%-os) költségvetése nélkül, lényegében mindent Brüsszelből intéznének a bevándorlástól a kül- és védelmi politikáig, ehhez nagyon pozitív hatásokat fűznek)

A fenti forgatókönyvek azt mutatják, hogy négy évvel ezelőtt még sokkal szélesebb skálán képzelték el Európa jövőjének megvitatását, mint a fentebb vázolt jelenlegi keretek, igaz a jelenlegi nyilatkozat is utal arra, hogy a konzultáció során bármilyen kérdés felvethető.

Természetesen, mielőtt bármit lehetne mondani az együttműködés jövőjéről, azt szükséges megvizsgálni, hogy melyek az eddigi együttműködés eredményei és melyek a hátrányai, amiről természetesen a különböző politikai irányzatoknak eltérő a véleményük. Az alábbiakban azon széles szakértői és politikai réteg szemszögéből fejtjük ki kritikánkat, amelyek az unió centralizációs törekvéseit és az euró bevezetését már a legelejétől, tehát a Maastrichti Egyezmény 1992-es megszövegezésétől problémának látták.

Az Európai Gazdasági Közösség (EKG) jól működött

Az 1957-ben létrehozott EGK jelentős eredményeket ért el, az eges országok gyorsan fejlődtek, az országok közötti integráció erősödött, ugyanakkor megvoltak azok az eszközök, például a saját monetáris és fiskális politika lehetősége, amellyel az egyes országok a maguk specifikus problémáinak megfelelően avatkozhattak be a gazdaságba. Az egyezmény külön pontban írta elő a kereskedelmi mérleg (tulajdonképpen a fizetési mérleg) egyensúlyának biztosítását (vagyis azt, hogy az egyik ország ne adósodjon el a másik felé).

A Maastrichti Egyezmény egy gazdaságilag működésképtelen rendszert teremtett

Még a hetvenes években, amikor az unió vezetői az integráció továbbvitelén gondolkodtak, készült három jelentés, a Werner, a Marjolin és a MacDougall jelentés, amelyek célja az integráció költségvetési oldalról való megvalósíthatóságának felmérése volt. Ez úgy történt, hogy megvizsgálták létező egységes (például Franciaország) és föderális (például az Egyesült Államok) költségvetését, jelesen azt, hogy mekkora a közös költségvetés, és mekkora a jövedelemátcsoportosítás aránya. E vizsgálatok eredménye az volt, hogy a közös valuta bevezetéséhez a GDP legalább 5-7 százalékát kellene központosítani és újra elosztani, míg a föderális állam a jövedelmek 15-20%-os központosítását és újraelosztását (a gyengébbek támogatását) igényli. Sőt, a Marjolin jelentés azt is hozzá tette, hogy az integráció előfeltétele, hogy a lakosság, úgy érezze, hogy inkább tartozik az Unióhoz, mintsem saját országához és ennek érdekében még közös európai munkanélküliségi alap bevezetését is javasolta. A Maastrichti Egyezmény és annak legfontosabb folyománya, az euró bevezetése azonban minden gazdasági alapot nélkülözött, azt kizárólag politikai érdekek mentén hozták létre. A franciák féltek az újraegyesített Németország gazdasági erejétől, meg önállóságától és az euróval magukhoz akarták kötni. Mások az euróban a további integráció (kikényszerítésének) eszközét látták és ezért támogatták a bevezetését.

Az euró problémái

Közös pénzt csak olyan országok között lehet bevezetni, amelyek külső hatásokra azonos módon reagálnak, ezt hívják optimális valutaövezetnek. Mindenki tisztában volt vele, hogy az Európai Unió ennek a kritériumnak nem felel meg, az euró bevezetése nem gazdasági, hanem politikai okok miatt történt. Az eredmény az lett, hogy a közös pénz a dél-európai országok számára túl-, az észak-európaiak számára pedig alul értékelt lett, ami külkereskedelmi egyensúlyhiányt és eladósodást eredményezett a déli országoknál. A 2008-as gazdasági válság is megmutatta, hogy az euró övezet nem tud megfelelően reagálni a külső sokkokra. A mostani 750 milliárd eurós hitelfelvétel e problémát átmenetileg enyhíti, de pár év múlva a gondok újra fognak kezdődni. Számos javaslat történt már a helyzet orvoslására, de olyant, amely minden érdekeltnek megfelelne még nem találtak.

Demokratikus kontroll hiánya

Az Unió politikai felépítésében elvben a kormányfők tanácsa a politikai irányának meghatározása, a Bizottság a végrehajtó és a Parlamentnek mintegy ellenőrző szerepe van. A gyakorlatban a törvények kezdeményezője az Európai Bizottság és egyre inkább a Parlament nyomásgyakorlása. A Tanács (kormányfők) szerepe legyengült, számos területen megszűntették az egyhangúság elvét, illetve egyre több, az egyes országokra jelentős kihatást gyakorló politikai területen (például klímapolitika) a döntések eleve a minősített többséget igénylő döntések körébe kerülnek, így az egyes országok alapvető érdekei ellen is lehet döntéseket hozni. Ugyanakkor a valódi döntéseket hozók (Bizottság, Parlament) nem felelnek a döntéseikért. Egy nemzeti kormányt le lehet váltani, ha a választók elégedetlenek, de az említett szervezeteket nem. E helyzetet a 2002-2003-ban tartott konventen eufemisztikusan „demokrácia deficitnek” nevezték, de azóta a helyzet sokat romlott.

Neoliberális gazdaságpolitika

A Maastrichti Szerződés lényegében egy neoliberális gazdaságpolitikát emelt törvényerőre, amelynek következtében az egész Unió fejlődése lassú, a külső hatásokra nehezen reagál, és ami a legfőbb gond, a valamikori széles középosztály erodálódik, egyre többen csúsznak a szegénység felé. A helyzet az eladósodott dél-európai tagországokban a legrosszabb, amelyeke gazdaságpolitika következtében egyre inkább leszakadnak, gazdasági növekedésük lassú, munkanélküliségük magas.

Demográfiai válság

Az unió egésze demográfiailag nem tudja újratermelni magát. Emiatt is egyes országok a bevándorlást szorgalmazzák, míg mások saját lakosságuk növekedését igyekszenek elősegíteni különböző családpolitikai intézkedésekkel. E két felfogás jelentős politikai feszültséget eredményez az egyes országok között.

Bevándoroltak integrációjának problémái

Bebizonyosodott, hogy a muszlim bevándorlók nem integrálhatók a nyugati társadalmakba, önálló, párhuzamos és területileg is elkülönült társadalmakat hoznak létre. E helyzettel a magas bevándorló aránnyal rendelkező nyugat-európai országok nem tudnak megbirkózni, ráadásul az illegális bevándorlást sem akarják megállítani, sőt a gazdasági migránsok egy részét egy újraelosztási rendszerrel rá akarják kényszeríteni a közép-kelet európai tagállamokrta. E helyzet feszültséget teremt a nyugat-európai és közép-kelet európai tagállamok között.

A közös külpolitika kialakításának problémája

A 27 tagállamnak igen különböző történelmi tapasztalatai vannak, ebből kifolyólag külpolitikai érdekeik és félelmeik is nagyon különbözőek. Az unió vezetése régóta szorgalmazza, hogy harmadik országok felé az unió beszéljen „egy hangon”, de, hogy mit is mondjon, azt nehéz meghatározni, mert az Unió egyes régiói (például északi és déli, keleti és nyugati) között teljesen eltérőek az érdekek. Közvélemény kutatások szerint például az Európai Bizottság és a Parlament intervencionista politikáját (elsősorban Oroszország és Kína irányába) az európai közvélemény nem támogatja.

Ideológiai különbségek

Nyugat-Európában, Észak Amerikához hasonlóan, egy kulturális forradalom zajlik, amelynek során a hagyományos európai értékek, megkérdőjeleződnek, helyüket olyan szélsőbaloldali ideológiák veszik át, mint a gender elmélet (a hagyományos biológiai nemek helyett társadalmi nemek bevezetése), a nemzetállamok létjogosultságának megkérdőjelezése, Európa keresztény örökségének elutasítása és általában az egész európai történelem és kultúra negatív színben való feltüntetése. Ezen ideológia a szélső baloldalról (Frankfurti iskola) indult, de ma már nyugat-Európában domináns lett a szocialista-szociáldemokrata pártokban is, sőt átterjedt a jobbközép pártokra is. A volt szocialista országokban azonban ez az ideológia még nem nyert jelentős befolyást így e területen jelentős feszültség mutatkozik az Unió nyugati és keleti fele között.

Az említett problémákat, és a további itt nem említetteket feszültségeket az unió vezetése úgy akarja megoldani, hogy a döntési rendszert tovább centralizálja, miközben a döntésekért a valódi felelősséget az egyes országok vezetői viselik. Lényegében egy föderalista állam létrehozása lebeg a szemük, amelynek feltételei hiányoznak Európában. Hogy miért, az könnyen megérthető, ha egy szövetségi állam jellemzőit összehasonlítjuk az Európai Unió jellemzőivel.

Közös nyelv. Az Unióban majdnem annyi nyelvet beszélnek, mint ahány tagország létezik. A legtöbbek által beszélt nyelv az angol, de a skandináv országok és Hollandia kivételével az angolt csak a lakosság egy szűkebb köre érti és beszéli. Ennek következtében az átlag európai egyszerűen nem tud részt venni egy összeurópai kommunikációs térben, így igen kevés ismerete van arról, ami a hazáján kívül más országokban történik. A közösen beszélt nyelv ilyen mértékű hiánya egyben azt is jelenti, hogy állampolgári szinten nem lehet széleskörűen megbeszélni az unió közös ügyeit, az unió vezetőinek demokratikus megválasztásához hiányzik a potenciális vezetők tetteinek és nézeteinek ismerete. Emiatt a közös nyelv hiánya egy demokratikus, föderális állam megvalósításának egyik legfőbb akadálya.

Közös történelem. A közös történelem és eredménye a közös történelmi emlékezet meghatározott szerepet játszik egy szövetséges állam, vagy egységes állam összetartó erejében. A közös történelem centrumában általában az egyes országok történelmét meghatározó események, például az ország megalapítása, megnyert háborúk vagy forradalmak állnak.  Az európai történelemben azonban ilyen közös pozitív történelmi emlék nemigen található, hiszen az elmúlt ezer évben az egyes európai országok számos alkalommal véres háborúkat vívtak egymás ellen, és ami az egyiknek ünnepelnivaló győzelem volt, az a másiknak fájó vereség.

Közös kultúra

Ha valami közös Európa népei között, az a kulturális örökség, amely kezdődik a görög kultúrával folytatódik a római államszervezéssel és joggal, a középkori kereszténység művészeti alkotásaival, a hatalmas katedrálisokkal és későbbiek folyamán az európai tudományos eredményekkel. Amennyiben a mindenki által pozitívan megítélt közös, és az európait más kontinensekétől megkülönböztető kulturális örökségre építünk, akkor valóban lehetne olyan közösen elfogadott alapokat találni, amire szorosabb együttműködés felépíthető. Jelenleg azonban az európai vezetés, nem Európa valódi közös kulturális gyökereket akarja megerősíteni, sőt inkább a rombolási szándék tűnik ki a Frankfurti iskola, a „kulturmarximus” ideológiájának uniós értékrenddé emelésével. Ma az európai baloldal a „kulturmarxisták” és az euro-atlanti korporációkat képviselő jobboldal is, különböző okok miatt, de egyaránt elvetik az európai tradicionális értékeket, ezzel szintén egyik legnagyobb akadályát képezik az európai integrációnak.

Közös értékek: A közös értékek fontos szerepet játszanak egy egységes, vagy szövetségi államok kohéziójában. A gyakorlatban, az Európai Unióban, az értékekkel kétféle formában találkozhatunk. Először, mint az uniós szerződések által deklarált uniós értékek, másodszor, mint azok az értékek, amelyeket az unió közvélemény kutató intézete, az Eurobarometer feltár és elemez.  Az európainak nevezett értékek első ízben az 1983-as Ünnepélyes Nyilatkozatban tűnnek fel, és az 1992-es Maastrichti Egyezmény az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló 1950. évi római konvenciót már beemeli az uniós szerződésrendszerbe. Az Eurobarometer vizsgálatai részben visszaigazolják az uniós szerződésekben megfogalmazott értékeket, részben azonban rámutatnak, hogy az európaiak jóval konzervatívabbak, mint vezetőik és vezető médiáik, például sokkal jobban ragaszkodnak saját országukhoz, annak hagyományaihoz, mint az Európai Unió általános értékeihez. Ugyanakkor a lakosságnak kettős identitása lehet. Azok a kapcsolatok, amelyek az embereket saját országukhoz kötik (a nyelv, a kultúra, az ősök, a történelem) különböznek azoktól a szálaktól, amely őket az Európai Unióhoz kötik (szabad mozgás, tagállamok közötti béke, az unió gazdasági ereje stb.).

Közös érdek a világ más részeivel szemben. Egységes, vagy föderális állam esetében a külvilághoz való viszony általában elég egyértelmű, bármilyen párt vezeti is az országot. E szempontból az Európai Unió egészen más a helyzet, hiszen az elmúlt ezer évben a mai uniós tagállamok érdekeiket pont egymással szemben határozták meg, ritka volt az az eset, amikor európaiak Európán kívüliekkel álltak szembe. Jelenleg az Európai Uniónak nincs külső ellensége, az Oroszországgal vagy Kínával való szembenállás sokkal inkább az Egyesült Államoknak, vagy inkább egyes uralkodó köreinek azt a törekvését fejezi ki, hogy az unió és ezen belül különösen a Németország ne alkothasson szoros gazdasági egységet Oroszországgal. Külpolitikai és katonapolitikai kérdésekben az európai unió tagországai eléggé megosztottak, ami nehezen ad lehetőséget egy közös kül- és védelmi politika kialakítására. Hasonló a helyzet külgazdaságpolitikai kérdésekben is. A high tech exportban érdekelt fejlett északi országok érdekei jelentős eltérnek a jelentős mezőgazdasági és fogyasztási cikk-termeléssel rendelkező dél-európai országok érdekeitől.

Végül is azt identitásképző elemeket figyelembe véve, az a következtetés vonható le, hogy ha tartós európai együttműködést akarunk elérni, akkor mindenki számára kielégítő megoldását kell találnunk és ez szükségképpen nem lehet a föderális berendezkedés, mert annak sem gazdasági sem társadalmi feltételei nem adottak.

Ennek ellenére az európai vezető réteg változatlanul a további integrációt erőlteti. Az eddigi viták során kialakult nézeteket tulajdonképpen három nagy csoportba lehet sorolni:

(1) Az egyik, amit az európai, vagy inkább euro-atlanti elit (háttérhatalom) erőltet, a föderális állam, vagyis Európai Egyesült Államok. Egy ilyen elképzelést – többek között – Joschka Fischer vázolt fel egy 2000-ben a Humboldt Egyetemen tartott beszédében, akkor még mint német külügyminiszter.

(2) A másik főleg a francia politikusok által felvetett integrációs forma a nemzetállamok szövetsége, valamilyen konföderációs megoldás, mely esetben a nemzetállami szuverenitás nagyrészt megmarad, és nem jön létre egy új (szövetségi) állam.

(3) Végül egy teljesen laza forma a szabad kereskedelem, amit például UKIP (United Kingdom Independent Party) javasolt, és ami a britek unióból történt kilépésükkel a maguk számára meg is valósítottak.

A fenti „tiszta” formák között számos átment képzelhető el, amikor az együttműködés csak bizonyos, kölcsönösen érdeklődésre számot tartó, területekre terjed ki. E formák számos elnevezést kaptak, például Európa étlap szerint, koncentrikus körök, olimpiai karikák, változó geometria, többsebességű Európa. Jogilag legjobban Bruno S. Frey és Reiner Eichenberger „flexibilis Európája” került kidolgozásra, ahol a javaslat lényege az, hogy az integráció figyelembe veszi az új tagállamok gazdasági fejlettségét és csak azokra a területekre terjed ki, amelyek előnyösek az új tagállam számára. A felzárkózás előrehaladásával egyre több területre terjedhet ki az együttműködés.

Tekintsünk e javaslatok közül néhányat részletesebben.

Európa, mint egy föderális állam. Az európai föderáció, vagy egy egységes európai állam nem egy új gondolat, először William Penn javasolta 1693-ban, majd Victor Hugo megismételte 1849-ben és Coudenhove-Kalergi 1926-ban.

Az Európai Unió alapító atyái is egy szövetségi államban gondolkodtak, de abban az időben ezt nem tartották reális felvetésnek, ezért csak a Római szerződés preambulumában utalnak egy „egyre szorosabb unióra”. E kérdést újból Joschka Fischer vetette fel 2000-ben a Humbold egyetemen tartott előadásában. Azzal érvelt, hogy azok az intézmények, amelyeket hat ország szükségleteire alakítottak ki már nem funkcionálnak megfelelően, nem felelnek meg például egy közös kül- és védelmi politikáénak a globalizált világ körülményei között és nem felelnek meg a demokratikus politikai rendszer követelményeinek sem.

Egy olyan kétkamarás parlamenti rendszert javasolt, amelyben az egyik kamarában olyan választott képviselők ülnek, akik egyben a nemzeti parlamenteknek is tagjai, míg a másik kamara egyfajta szenátus lenne, hasonlóan az Egyesült Államok szenátusához.

Ugyanakkor az volt a véleménye, hogy igaz ugyan, hogy a Maastrichti egyezménnyel a nemzeti szuverenitás olyan alapvető elemei, mint a nemzeti valuta, a belső és a külső biztonság az uniós intézmények hatáskörébe kerültek, ez mégsem jelenti a nemzetállamok felszámolását.

Az európai föderáció más hívei elsősorban a nemzetállam ellen érvelnek, azzal vádolják a nemzetállamokat, hogy ők az okozói a háborúknak ők felelősek a kisebbségek kulturális, politikai és gazdasági elnyomásáért és ugyanakkor nagy, centralizált bürokratikus szervezeteikkel elidegenítik az állampolgárokat.

Az európai föderációt, vagy az Európai Egyesült Államokat számos politikai csoport, közéleti szereplő és üzletember támogatja. Az Európai Föderalisták Uniója, a német filozófus és szociológus Jürgen Habermas és mások is konkrét elgondolásokat dolgoztak ki egy európai szövetségi állam alkotmányára.

Nemzetállamok konföderációja. A nemzetállamok konföderációja alapvetően francia elképzelés, De Gaulle vetette fel még a hatvanas évek elején. Szerinte egy francia politikus legfőbb feladata, hogy a 2000 éves történelemre visszatekintő francia nemzetet megóvja, amihez erős állami intézmények kellenek. Az európai államok közötti összefogásra szükség van, de azt kormányközi eszközökkel és nem nemzetek feletti szervezetekkel kell megvalósítani. De Gaulle elképzeléseit Christian Fouchet, Franciaország dániai nagykövete vetette papírra, ez volt az a bizonyos Fouchet terv, amiből két változat is készült, 1961-ben és 1962-ben.

A Fouchet terv szerint az uniónak négy intézménye lenne, a Tanács, az államfők részvételével, a Miniszterek Tanácsa, a miniszterek részvételével, a Politikai Bizottság, amelyben a tagállamok delegáltjai vennének részt és az Európai Parlament, amelynek véleményező szerepe lenne.

A döntés-előkészítés és a döntések végrehajtása a Politikai Bizottság feladata, maga a döntés pedig a Tanácsban történne, mégpedig egyhangúsággal. Ha valamelyik ország nincs jelen egy döntésnél, vagy tartózkodik, akkor a döntések rá nem vonatkoznak, de bármikor csatlakozhat és akkor a döntések rá is kötelezővé válnak. Az uniónak lenne egy költségvetése, amit a Politikai Bizottság állít össze és a Tanács hagyja jóvá. Az uniónak egyébként jogi személyisége is lenne, vagyis az unió nevében köthetne megállapodásokat olyan területeken, amelyekre felhatalmazták. Az unió nyitva lenne olyan országok előtt, amelyek az unió értékeit (emberi méltóság védelme, demokrácia, emberi jogok tisztelete, szociális igazságosság).

A franciák, különösen a jobboldali politikai erőikben, még mindig közel állnak ehhez a De Gaulle-i elképzeléshez. Amikor Joschka Fischer 2000-ben a Humbold egyetemen előadta az európai föderációra vonatkozó nézeteit, Lionel Jospin akkori francia miniszterelnök élesen reagált rá, mondván, hogy a francia nép sohasem fogadna el olyan státuszt, mint amilyen az egyes államok helyzete az Egyesült Államokban, vagy a tartományoké Németországban. „Vannak erős, életerős nemzetek, amelyek számára a nemzeti identitás fontos, és ez a mi kontinensük értéke” – mondotta a francia kormányfő. Ugyanakkor a már közösségivé vált kompetenciákat nem akarta visszavonni, vagyis az uniót a Maastricht-Amszterdami egyezmények szerint akarta megtartani.

Rugalmas együttműködés. A rugalmas együttműködés keretében az egyes országok megtartják önállóságukat, de önkéntes alapon részt vehetnek különböző uniós projektekben, például ipari együttműködésben, az infrastruktúra kiépítésében stb. Ilyen együttműködési forma már ma is létezik, például ilyen az ipar területén az Airbus. Az áruk, szolgáltatások, a tőke és a munkaerő ellenőrzötten áramlik. Ez az együttműködési forma egy minimális 1% körüli közös költségvetést igényelne. Ezt az elképzelést részletesebben a svájci kantonok példáját alapul véve Bruno S. Frey és Reiner Eichenberger a Zürich-i egyetem professzorai dolgozták ki. Ennek a javaslatnak a legfontosabb gondolata, hogy nem törekszik valamiféle homogenitásra, nem cél az „egyre szorosabb unió” létrehozása. Ezt az együttműködési formát különböző elnevezések, például „változó geometria”,  „olimpiai körök” vagy „Európa a’la carte” már többen felvetették.

Európa, mint szabadkereskedelmi övezet. A szabadkereskedelmi övezet a kereskedelmi integráció olyan típusa, ahol a szerződő országok nem alkalmaznak vámokat, kereskedelmi korlátozásokat egymással szemben. Fontos különbség a vámunióval szemben, hogy az övezet országai nem alkalmaznak egységes vámpolitikát az övezeten kívüli gazdaságokkal szemben. Jelenleg szerte a világon számos szabadkereskedelmi övezet működik, néhány ismertebb közülük az észak-amerikai szabadkereskedelmi övezet, a NAFTA (North American Free Trade Agreement), a Latin Amerikát átfogó MERCOSUR, az ázsiai országokat tömörítő AFTA (ASEAN Free Trade Area) és a dél-afrikai COMESA (Common Market for Eastern and Southern Africa).

Az Európai Unió szabadkereskedelmi övezetté való átalakítását elsősorban az angol UKIP (United Kingdom Independence Party) szorgalmazta és el is érte, hogy hazája kilépjen a hatásköröket egyre inkább központosító unióból.

Egy angol eurszkeptikus csoport a Campaign for an Independent Britain (CIB) egy olyan modellt javasol, amely az európai népek együttműködési hajlandóságára és nem az európai politikai és gazdasági elit szándékaira építené az európai országok együttműködését. Az a meggyőződésük, hogy tartós európai együttműködés, csak a benne részt vevő nemzetek akaratára épülhet. Mindenki csak olyan területeken venne részt az együttműködésben, amely érdekében áll.

Azonban nem csak az euroszkeptikusok látják a szabad kereskedelmi övezetet megoldásnak, hanem azok a szakemberek is, akik egyébként az integráció mellett voksolnak, de látják az ellentmondást a politikai szándékok és a gazdasági-politikai realitások között.

Paul de Grauwe, a leuveni egyetem közgazdász professzora szerint: “A politikai unió egy valutaunió logikus végpontja. De, ha a politikai unió nem jön létre, akkor hosszú távon az eurózóna nem maradhat fenn. Most, hogy a politikai uniót senki sem akarja, el lehet gondolkodni, hogy jó ötlet volt-e a valutaunió létrehozása. Alig merem kimondani, hogy hosszabb távon a monetáris unió el fog bukni. Nem a következő évben, de úgy egy jó 10-20 éves időhorizonton. Nincs ugyanis példa arra, hogy egy valutaunió politikai unió nélkül fennmaradt volna. Valamennyi összeomlott.  Elkerülhetetlenül be fognak következni külső megrázkódtatások és ekkor a monetáris unió politikai unió nélkül meglehetősen törékenynek fog bizonyulni. Olyan Don Quijote-ék kivételével, mint Guy Verhofstadt, senkit sem látok, aki politikai uniót akarna… Egy nagy szabadkereskedelmi övezet marad az egyedüli reális alternatíva Európa számára. Illúzió, hogy a közeljövőben politikai uniót tudunk létrehozni”

Lokalizáció. A lokalizáció közgazdaságtana arra a statisztikailag bizonyítható tényre épül, hogy az emberi szükségletek túlnyomó része helyileg (a szó előbbi értelmezésében) gazdaságosan kielégíthető, a nagytávolságú kereskedelmet elsősorban a természetföldrajzi adottságok eltérése és a választékbővítés indokolhat. E nézet szerint különösen fontos, hogy a közszolgáltatások (vasút, távközlés, energiaellátás, vízellátás, oktatás, egészségügy), és a termőföldnek, illetve a nyersanyag-kitermelésnek alapvetően a helyi közösségek tulajdonában legyenek. A lokalizáció nem kereskedelem-ellenes pusztán az a célja, hogy diverzifikált helyi gazdaságokat hozzon létre és ne kényszerítsen minden vállalatot arra, hogy önkizsákmányoló nemzetközi versenyt folytasson.

Európai Birodalom. A Lisszaboni szerződés elfogadása az Európai Uniót tulajdonképpen egy birodalommá alakítja át, erre maga Manuel Barroso a Bizottság egykori elnöke hívta fel a figyelmet, amikor egy interjújában az Európai Uniót egy birodalomhoz hasonlította. Ezzel a hasonlattal elsősorban az ellen akart védekezni, hogy sokan a Lisszaboni szerződés után az uniót egy szuperállamhoz hasonlították. Bár ezt a jellemzést Barroso egyetemi előadásaiban szokta használni, amikor az unió felépítését magyarázza, valójában nagyon is ráillik az unió Lisszaboni szerződés utáni helyzetére. Az unió ugyanis nem hasonlítható egy föderatív államhoz mert a föderatív államoknak (például az Egyesült Államok, vagy Németország) demokratikus politikai berendezkedésük van, közös nyelvük, erős bennük a társadalmi szolidaritás, egységes külpolitikájuk van és a központi költségvetésük a GDP 20-25 százalékát teszi ki, hogy egy szövetségi államnak csak néhány fontos vonását emeljük ki. Az Európai Unió ezek egyikével sem rendelkezik, viszont erős központi döntési rendszert igyekszik kialakítani. A jelenlegi tendenciák folytatódása esetén az unió egyenrangú nemzetállamok együttműködéséből egyre inkább egy birodalommá alakul át. E tendencia mögötti legfőbb hajtóerőt részben a nemzetállamokat megszüntetni kívánó szélsőbaloldali mozgalmak részben egy szűk üzleti és politikai elit képezi (a háttérhatalom), akiknek akaratát a jobb- és baloldali főáramú partok transzformálják át uniós szabályokká.

Szociálisan érzékeny, szolidaritáson alapuló birodalom. Az Európai Parlament baloldali és zöld csoportjai támogatták ugyan a Lisszaboni szerződést, de kifogásolták annak neoliberális jellegét. Hasonlóképpen az Európai Szakszervezeti Konföderáció is jóváhagyta a Lisszaboni szerződést, mégpedig azzal az indokkal, hogy az kötelező erejűvé teszi az Alapjogi Charta szociális értékrendjét. Valójában tehát a baloldal és a zöldek részéről lenne támogatása egy olyan Európai Uniónak, amely valamilyen formában a szociális igazságra, illetve erőteljesebben a környezet védelmére helyezné a hangsúlyt. Egy ilyen formációt nevezhetnénk egy szociálisan érzékeny birodalomnak, mert a Lisszaboni szerződés által centralizált döntési hatáskörök megmaradnának, sőt a centralizáció tovább növekedne, a rendszer nem lenne demokratikusabb, ugyanakkor olyan redisztribúciót vinnének a rendszerbe, amely lényegesen csökkentené országokon belül és országok között a meglévő jövedelmi, vagyoni különbségeket.

Többsebességű Európa. A „többsebességű Európa” azt a gondolatot foglalja magában, hogy az európai együttműködés végcélja ugyan egy egységes, vagy szövetségi állam, mindegyik ország erre törekszik, se ezt az állapotot nem mindenki tudja azonos időben elérni, vannak, akik e cél felé gyorsabban, mások lassabban haladnak. A valóságban ez a „több sebesség” megvalósult, hiszen például az unió 27 tagországából csak 19 tagja az eurozónának, 22 ország a schengeni megállapodásnak, Ausztria, Svédország, Finnország, Írország pedig nem tagja a NATO-nak. Van példa tehát a több sebességre a kérdés inkább az, hogy ezt negatív fejleménynek kell-e felfogni, olyannak-e amely egy idő után további integrációhoz vezet, vagy pedig olyan természetes és esetleg tartós állapotnak, ami kifejezi az egyes országok gazdasági és társadalmi helyzetét, nemzeti érdekeit.

Saját javaslatunk

Az Európai Unió jövőjéről szóló mai viták elsősorban a jelszavak szintjén folynak, ezt a vitát szeretnénk amennyire ez egy alapvetően politikai vitaközegben lehetséges a realitások, a megvalósíthatóság szintjére emelni. Megítélésünk szerint a fenti variációk közül tartósan csak a nemzetállamok együttműködése koncepció valósítható meg, de kíváncsiak vagyunk a szélesebb társadalom véleményére is, ezért elkészítettünk egy kérdőívet, részben állampolgárok, részben pedig kutató intézetek agytrösztök részére, amelyben megkérdezzük, az ő véleményüket is.

Kérjük, hogy a fent elmondottak és egyéb ismeretei alapján mondják el véleményüket az európai együttműködéssel kapcsolatban, a mellékelt kérdőívek megválaszolásával.

                                                                   A

                                       Milyen Európát akarunk?

                              Kérdőív állampolgárok számára

A brit kilépéssel és az unió egyéb problémáival kapcsolatban újból napirendre került az Európai Unió jövőjéről folyó vita, amely számos kérdést magában foglal ezek közül néhány olyan, amely alapvetően érinti az állampolgárokat. A konzervatív civil szervezetek szövetsége, az EuCET, meg szeretné ismerni a lakosság véleményét az általunk legfontosabbaknak ítélt kérdésekről, ezért fordulunk ezzel a kérdőívvel Önök felé.

Mivel a kérdések túl bonyolultak ahhoz, hogy igen, vagy nem válaszokat várjunk a kérdőívben, minden kérdés esetén felvázoltuk a problémát és a lehetséges válaszokat, amelyek az eddigi viták álláspontjaira épültek, de lehetőséget adunk a kérdésre adott szabad válaszra is.

1. Az unió politikai formája

Az első és legfontosabb és manapság leginkább vitatott kérdés, hogy a jövő Európája a föderális alapokon nyugodjon-e, hasonlóan az Egyesült Államok, vagy a Német Szövetségi Köztársaság politikai rendszeréhez, vagy a nemzetállamok önállósága  mellett fejlesszük a kapcsolatokat a közös érdekek mentén (nemzetek Európája).

Önnek mi a véleménye?

A          inkább a föderális államformát választanám                              

B          inkább a nemzetállamok szövetségét választanám                   

C         egyéb formát javaslok, éedig:

2. A közös költségvetés nagyságrendje

Mint általában ismeretes jelenleg az unió egyes tagországai GDP-jük egy százalékát fizetik be az unió közös költségvetésébe, amelyből azután az uniós politikákat finanszírozzák. Az is ismert, hogy az együttműködés egyes formái meghatározzák a közös költségvetés nagyságrendjét. Föderális államokban a közös költségvetés a GDP 15-20 százaléka. Ha tehát föderális Európát akarunk, akkor bele kell nyugodnunk, hogy jövedelmünknek 15-20 százalékát befizetjük a közös kasszába, ahonnan az, az uniós politikák mentén újraelosztásra kerül, valószínűleg a gyengébben fejlett országok támogatását, felzárkóztatását szolgálná, mert egy föderatív államforma mellett az lenne a legfontosabb feladat.

Ön jövedelmének hány százalékáról mondana le, hogy az unió gyengébben fejlett régióit felzárkóztassuk?

Esetleges megjegyzés:

3. Az együttműködés lehetséges formái

A leírtak alapján Ön milyen együttműködési formát tartana támogatandónak, illetve melyiket utasítaná el. Kérjük, jelölje +1, +2, +3-al a pozitívan megítélt formákat és -1, -2, -3-al a negatívan megítélt formákat, véleménye erőssége szerint (pl. nagyon szeretném +3, nagyon nem szeretném -3). Amennyiben közömbösnek talál valamely formát írjon egy nullát.

4. A kevésbé fejlett országok felzárkóztatása

Az Európai Unió egyes országai között ma igen nagyok a fejlettségbeli különbségek, a bérek között például több mint tízszeres különbség van.

Mit gondol, kellenének-e speciális felzárkóztató programok (például megfelelő technológiai transzfer, piacra jutás támogatása, támogatás nyújtása az infrastruktúra kiépítéséhez, stb.) a kevésbé fejlett országok felzárkóztatása érdekében?

1. Igen, szükség van ilyen programokra 
2. Minden ország oldja meg a saját problémáját 
3. Nem tudom 

Egyéb válasz, javaslat:

5. Európa demográfiai jövője

Az Európai Unió legtöbb országában fogy a népesség, különösen alacsony a születésszám (a teljes termékenységi ráta) az európai őslakosok körében. Kell-e az egyes országok illetve az unió vezetőinek tenni valamit a népességfogyás megállítására?

Nem                                                                                                               

Nem, a bevándorlók pótolják a hiányt                                                   

Igen, szükség lenne a születésszámot növelő intézkedésekre               

6. A bevándorlás megítélése

Jelenleg nagy vita folyik a bevándorlás szükségességéről. Ön szerint:

Szükség van a bevándorlásra               

Nincs szükség a bevándorlásra            

Nincs véleménye                                

7. Hogyan ítéli meg az elmúlt évtizedekben az egyes régiókból bevándoroltak integrációját a saját országában?

8. Európai és nemzeti identitás

Ön magát

– csak a saját nemzetéhez tartozónak tartja                                                                             

– elsősorban a saját nemzetéhez aztán az unióhoz                                                                   

– elsősorban európainak érzi magát és csak másodsorban a saját országához tartozónak         

– csak európainak érzi magát                                                                                                  

– egyik sem                                                                                                                            

9. Mit tart jónak az Európai Unióban, amit továbbra is meg kell tartani?
10. Mit tart rossznak az Európai Unióban, amin változtatni kellene?

Nemzetiség………………………………..

Neme

Férfi                 □

Nő                    □

Más                 □

Életkor (évek)

30-ig                □

30-60               □

60 felett            □

Képzettségi szint

Alapfok □

Középfok          □

Felsőfok           □