Jacek Liziniewicz

POLGÁRI PLATFORM :: AZ ELSZABADULT KROKODIL

Magyar HírlapKivonat: Jacek Liziniewicz cikke a Gazeta Polska-ban

Jacek Liziniewicz – Gazeta Polska

 POLGÁRI PLATFORM :: AZ ELSZABADULT KROKODIL

Lengyelországnak nem érdeke, hogy az ellenzék gyenge legyen. Sajnos, az utóbbi öt évben ilyen volt. A Polgári Platform és társainak terve ugyanis az volt, hogy a hisztéria által lefárasszák a társadalmat, majd legfeljebb két év után, az utca és a külföld nyomására átvegyék a hatalmat. Nem állítom, hogy ez nem sikerülhetett volna. Sikerülhetett volna. A zajongás kifárasztotta az embereket. Nem hagyta, hogy normálisan éljenek. Végül azonban a választók ésszerűen viselkedtek és a PiS képviselőit választották meg, akik nem elég, hogy tudtak mit felkínálni nekik, de korábbi ígéreteiket is betartották. Úgy gondolom, ebben rejlik a PiS és jelöltje, Andrzej Duda fölénye. Ezen kívül nagyon jól jött a választási kampányban a totális ellenzék eszméje. Mert tudjuk – jönnek és forró vassal égetnek ki mindent és mindenkit. Egyszerűen nem volt ésszerű az ellenzékre szavazni. Annál is inkább, mert Rafał Trzaskowski, korábban pedig a PO politikusainak többsége megmutatták, hogy a választási programok nem jelentenek számukra semmit. Ezért, ha a Platform vissza akar térni a győzelmek útjára, meg kell változnia. Mindenekelőtt, teret kell adnia a PiS-nek. Budkának és társainak ki kellene jelenteniük: többségetek van, hát reformáljatok. A hisztérikus pattogás és a Brüsszelbe rohangálás Angela Merkel szoknyája mögé csak azt az érzést erősíti, hogy olyan nagy a (bármilyen) változásokkal szembeni ellenállás, hogy lehetetlen bármilyen reformot is végrehajtani. Mindeközben a PO 5 évvel ezelőtt megtehette volna, hogy hátradől, most pedig csak azzal foglalkozik, hogy kérdőre vonja Zbigniew Ziobrot, hogy megfelelően működnek-e már a bíróságok. A lengyelek többsége továbbra is nemmel válaszolna, de nagyobb részük megállapítaná, hogy mindez az ellenzék, a Velencei Bizottság, az Európai Unió és a foggal-körömmel védekező bírói kaszt hibája. Ugyanígy fog végződni a média erővel történő megvédése is a külföldi tőkével szemben. A PO-nak nem kellene mást tennie, mint követelni és elszámoltatni. És várni. Mint a krokodil a Nílus partján. Amely akkor a leghatékonyabb, ha áldozata biztonságban érzi magát. Ezzel szemben a PO jelenleg – és minden arra utal, hogy továbbra is ilyen marad – egy butuska hüllő, amely csak a farkával csapdos, jobbra és balra fröcskölve a vizet, így még eszébe sem jut senkinek, hogy a part közelébe menjen.

Megosztás

Hasonló publikációk

Fegyverek Ukrajnának EuCET

Európai fegyverszállítások Ukrajnába: hadiüzletek életben tartása a kiskapus embargótól a háborús „békealapig”

A Krím-félsziget orosz annektálása és a szeparatista köztársaságok 2014-es donbászi kikiáltása után az Európai Unió fegyverembargót – a gyakorlatban nem teljes körű tilalmat – fogadott el Oroszországgal szemben, amellyel betiltotta a fegyverek, a lőszerek, katonai járművek és felszerelések, valamint félkatonai felszerelések és az ezekhez tartozó alkatrészek közvetlen vagy közvetett értékesítését, szállítását, átadását vagy exportját Oroszországba. A Tanács 2014. júliusi (2014/512/KKBP) határozata úgy biztosított kiskaput, hogy a tilalom nem érinti a nem katonai felhasználásra és/vagy nem katonai végfelhasználásra szánt kettős felhasználású, többek között a repüléstechnikában és az űriparban alkalmazott termékek és technológiák kivitelét, továbbá a tilalom nem érinti a 2014. augusztus 1. előtt kötött szerződések, illetve megállapodások végrehajtását.

EuCET

Uniós szabályok: valóban nagyobb adózási átláthatóságot kényszerítenek a multinacionális vállalatokra?

Májusban a Bundestag – egy európai uniós irányelvet végrehajtva – törvényt fogadott el arról, hogy a Németországban tevékenykedő nagyvállalatoknak a jövőben részletesen közzé kelljen tenniük adóikat és nyereségüket. Ez konkrétan azokra a nagycégekre vonatkozik, amelyeknek az éves konszolidált összforgalma meghaladja a 750 millió eurót, és egy jelentést kell majd benyújtaniuk, amely pontosan részletezi a nyereségüket és az EU-tagországokban ezek után fizetett adókat.

EuCET

Csehszlovákiától a 36 tagú Unióig: milyen elvek szellemében építené tovább az EU-t Németország?

A német kormányfő szerint, ha Európa államai nem fognak össze és nem cselekednek együtt, akkor a kontinens marginálissá válik, és nem tud majd beleszólni a világ jövőjébe. Scholz a tagállamokhoz fordulva azt kérte, hogy koordinálják jobban a fegyverkezési projektjeiket, és lényegében egy olyan geopolitikai unió mellett szállt síkra a beszédében, amely felveheti a versenyt Oroszországgal és Kínával, továbbá megerősítette, hogy az EU-hoz közeledő nyugat-balkáni államoknak, továbbá Ukrajnának, Moldovának és később Georgiának is a közösség részévé kell válnia. Scholz „igazán kínosnak” nevezte, hogy a hat fontos nyugat-balkáni ország integrációja alig haladt előre az elmúlt két évtized alatt.

Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

icon/check field/check-error field/check-ok logo/cof nav/dropdown social/face social/facebook social/instagram link social/linkedin social/mail social/phone icon/search social/skype social/twitter social/viber social/www social/youtube