EUROPA JÖVŐJE AZ EURÓPAI UNIÓ CIVIL EGYÜTTMŰKÖDÉSI TANÁCSHOZ TARTOZÓ SZERVEZETEK VÉLEMÉNYE

◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙

                                 European Unió Civil Együttműködési Tanács

◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙

                                                                   EUROPA JÖVŐJE

   AZ EURÓPAI UNIÓ CIVIL EGYÜTTMŰKÖDÉSI TANÁCSHOZ TARTOZÓ SZERVEZETEK

                                                                     VÉLEMÉNYE

                                                                      TERVEZET

Európa egyesítésének gondolata

Európa egyesítésének gondolata nem új keletű, első próbálkozás Nagy Károly nevéhez fűződik, de a Frank birodalom felbomlása után is több kisebb nagyobb birodalom alakult ki az elmúlt ezer év során. A Német-Római birodalom mintegy nyolcszáz évig állt fenn, de sikeresek voltak az olyan regionális együttműködések is, mint a mint például a Dán Birodalom Skandináviában (13-15. század), a Habsburg Birodalom Közép-Európában, a Litván-Lengyel Birodalom Kelet-Európában, a Hanza-városok Szövetsége, vagy a Kalmari Unió. Ezek a birodalmak vagy szövetségek évszázadokon keresztül képesek voltak fennmaradni, amíg végül a központi hatalom meggyengülése, vagy a szövetséget alkotó érdekek változásai következtében felbomlottak. Európa egyesítésének gondolata a XX. században ismét felerősödött, Coudenhove-Kalergi gróf 1929-ben létrehozta a Páneurópai Ligát, amely népszerűsítette az egyesült Európa tervét, konkrét lépésekre azonban csak a második világháború után került sor, amikor is Jean Monnet és Robert Schuman kezdeményezésére 1950-ben létrejött az Európai Szén- és Acélközösség, amelyből 1957-ben hat ország összefogásával a Római Szerződés keretében megalakult az Európai Gazdasági Közösség.

A Római Szerződéstől a Lisszaboni Szerződésig

A Római Szerződéssel létrehozott Európai Gazdasági Közösség (EGK) igen sikeresnek bizonyult, a második világháború sebei hamar begyógyultak és a közösség két évtizeden át igen dinamikus gazdasági növekedést tudott elérni. Tovább folyt a gondolkodás az integráció folytatásának lehetőségeiről is. A hetvenes években három tanulmány is készült (Werner, Marjolin és MacDougall jelentés), amelyek nemzetközi példák alapján elsősorban költségvetési oldalról vizsgálták, a további integráció, egy közös valuta bevezetésének lehetőségeit. Olyan működő szövetségi államok példája alapján, mint az Amerikai Egyesült Államok, vagy a Német Szövetségi Köztársaság, megállapították, hogy az integráció egyik alapfeltétele olyan közösségi költségvetés létrehozása, amely megfelelő módon támogatná a gyengébben fejlett régiókat. Ehhez az integráció alacsonyabb szintjén a GDP 2-3 százaléka, a közös valuta bevezetése esetén 5-7 százaléka, míg a teljes integráció esetén a GDP 20-25 százalékának központosítására volna szükség. A Marjolin jelentés ehhez identitásbeli és szociális feltételeket is hozzá illesztett. Ilyen feltétel, hogy a lakosság nagyobb részének, úgy kell éreznie, hogy az unióhoz tartozik, a tőke tulajdonjoga pedig legyen az unió területén széles körben elosztva és legyen egy automatikus kiegyenlítő mechanizmus a túl nagy fejlettségi különbségek mérséklése érdekében.

A Római Szerződésen egészen 1992-ig nem történt érdemi változás, ekkor a Maastrichti Szerződés lényegesen átírta a korábbi szerződést, számos hatáskör központosításra került és a közös valuta, az euró bevezetése érdekében szigorú költségvetési szabályokat (Maastrichti kritériumok) írtak elő az időközben 12-re bővült tagország számára. Az euró bevezetésére úgy került sor, hogy nem csak a hetvenes években készült tanulmányok ajánlásait nem vették figyelembe, de az ismert közgazdászok figyelmeztetéseit és a vonatkozó közgazdasági elveket sem. Az eredmény a déli tagállamok eladósodása, az Unió adós és hitelező országokra való szétesése, a gazdasági növekedés lényeges mérséklődése lett. A problémák azonban csak a 2008-ban kirobban nemzetközi pénzügyi válság nyomán váltak nyilvánvalóvá. Időközben tovább folyt az Unió további integrációjára irányuló törekvés. E célt szolgálta a 2002-ben összehívott Európai Konvent, amely egy alkotmányt dolgozott ki az Unió számára, ezt azonban népszavazáson két alapító országban is elvetették (Franciaország és Hollandia). A népakarat ellenére az európai alkotmányt némi jogi átalakítással Lisszaboni Szerződésként a tagországok kormányai elfogadták. E szerződés a hatáskörök további centralizációját tartalmazza.

Az Unió válságjelenségei

Az Európai Gazdasági Közösség gazdaságilag és társadalmilag sikeres fejlődését az Európai Unió egyre inkább válságok jellemezte fejlődése, a felmerült problémák megoldatlansága jellemzi. E problémák, válságjelenségek közül az alábbiakat tartjuk a legfontosabbaknak.

A „demokrácia deficit”

A Római Szerződés egy kereskedelmi együttműködést hozott létre (Európai Gazdasági Közösség), amelyben az egyes országok a legtöbb, nem kereskedelmi kérdésben megtartották önálló döntési lehetőségüket, szuverenitásukat. A Maastrichti szerződést követően azonban egyre több terület került központi döntési körbe, vagy került át egyhangú döntési körből többségi döntési körbe. Ezzel az egyes tagállamoknak sokszor olyan feladatokat kell végrehajtaniuk, amelyek nem áll érdekükben és hátrányosak is a számukra. Mindez társult a nagy súllyal rendelkező nyugat-európai pártoknak egy olyan ideológiai átalakulásával, amelynek eredménye irreális politikai, vagy gazdasági követelmények rákényszerítése az egyes tagországokra. Ennek az lett a következménye, hogy egyes országokat súlyosan érintő kérdésekben (például bevándorlás, klímapolitika) olyan testületek (Európai Parlament, Európai Bizottság) hozzák meg a döntéseket, amelyek a döntések végrehajthatóságáért és a döntések következményeiért demokratikus úton nem vonhatók felelősségre, úgy, mint ahogy a demokratikusan választott nemzetállami kormányok. A döntésekért való felelősségvállalás, a felelősségre vonhatás hiányát nevezték el a politikai viták során „demokrácia deficitnek”.+

A gazdasági növekedés lelassulása, a dél-európai országok eladósodása

Általánosan jellemző közgazdasági törvényszerűség, hogy a fejlettebb országok gazdasági növekedése lelassul, de az Európai Unió átlagos fejlettségi szintje mellett évi 2-3 százalékos növekedés lenne potenciálisan elérhető, ezzel szemben az elmúlt tíz év (2010-2019) átlagában a növekedés mindössze évi 1,6%-ot ért el. Az alacsony növekedés oka, hogy a maastrichti kritériumok teljesítésének szándéka miatt az országok többsége kénytelen megszorító politikát folytatni, ami visszafogja a gazdasági növekedést. E mellett az euró bevezetése és a tőkeműveletek liberalizálása miatt a kevésbé versenyképes dél-európai országok eladósodásához és ennek következtében gazdasági fejelődésük megtorpanásához vezetett.

Demográfiai válság

Az Európai Unió mai tagországainak népessége egészen az 1960-as évekig évi 0,5-1,0 százalékkal növekedett. Az 1960-as évektől kezdve azonban drámai változások következtek be, melynek során a teljes termékenységi ráta három évtized alatt 2,6-ről 1,5-re csökkent, majd ezen a szinten maradt mindmáig. A teljes termékenységi ráta csökkenése globális jelenség. Míg azonban a fejlődő országokban – a jelentős csökkenés ellenére – jóval a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es szint felett maradt, addig a fejlett világban, és különösen az EU-27-ben az 1,5-os arányszám nem elegendő a társadalom fenntartásához. A demográfiai krízist az unió vezetése bevándorlással próbálja megoldani. A bevándorlók tömegei azonban szükségszerűen muszlim országokból érkezhetnek és az európaiaknál lényegesen magasabb teljes termékenységi rátájuk miatt Nyugat-Európának szembe kell néznie azzal, hogy a század közepére 70-80 milliós muszlim népessége alakul ki, ami a nagyfokú kulturális különbségek miatt társadalmi feszültségekhez párhuzamos társadalmak kialakulásához vezet.

A „közös hang” hiánya az unió külpolitikájában

Ismételten visszatérő probléma, hogy az unió országai nem tudnak megegyezni, nem tudnak „egy hangon” beszélni külpolitikai kérdésekben. Az EU külpolitikájának alapelveit az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2., 21. és 23. cikke tartalmazza. Ezek szerint az Unió nemzetközi színtéren való fellépését azok az elvek vezérlik, amelyek saját létrehozását, fejlődését és bővítését inspirálták, és amelyeket a nagyvilágban elő kíván mozdítani. Ezek – többek között – a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok, az emberi méltóság tiszteletben tartása, az egyenlőség és a szolidaritás elvei. Ezekkel a rendelkezésekkel az EU gyakorlatilag felhatalmazza magát arra, hogy beavatkozzon bármely harmadik ország belügyeibe, különösen azért, mert ezen elvek konkrét tartalma megfoghatatlan és önkényesen alkalmazható. Hogy hol és hogyan történjen a beavatkozás, az már az egyes országok külpolitikai érdekeitől függ, amelyek nagyon különbözők lehetnek, mondjuk Lengyelország, Németország, Franciaország vagy Spanyolország esetében, hogy csak a legnagyobb országokat említsük. Ezért, minden ilyen irányú törekvés ellenére az Unió nem tudta elérni azt a célt, hogy külpolitikai kérdésekben egy hangon beszéljen.

Alternatív forgatókönyvek Európa jövőjéről

A fent említett válságjelenségek egyrészt rontják az Unió hatékonyságát, másrészt folyamatos feszültségeket gerjesztenek az egyes országok között. Éppen ezért újból és újból felmerül az uniós országok együttműködési rendszerének reformja, vagy továbbfejlesztése. 2017-ben az Európai Bizottság kiadott egy fehér könyvet Európa jövőjéről, amelyben öt forgatókönyvet vázolt fel, amelyek különböző átmeneteket tartalmaztak a jelenlegi együttműködési forma fennmaradásától a föderális állam kialakításáig. Valójában a jelenlegi európai vezető réteg nem gondolkodik alternatívákban, hanem célja a föderális állam létrehozása. Tényleges föderációnak azonban nincsenek meg sem a társadalmi sem a gazdasági feltételei.

A föderáció (Európai Egyesült Államok) megvalósításának hiányzó feltételei

Ha megvizsgáljuk a valóságban létező föderális államokat, például az Egyesült Államokat, Kanadát, Argentínát, vagy Indiát, azokat olyan tulajdonságok jellemzik, amelyek az Európai Unióból hiányoznak. Ezek legfontosabbjai:

A közös nyelv hiánya

Minden föderális államban van egy államnyelv, amelyet mindenki ért. Ezzel szemben az Unióban majdnem annyi nyelvet beszélnek, ahány tagállam van. Ennek következtében az európai átlagpolgár egyszerűen nem tud részt venni egy összeurópai kommunikációs térben, az Unió közös ügyeit nem lehet széles körben megvitatni a polgárok szintjén, nem ismerik a vezetők tevékenységét és politikai nézeteit, nem ismerik és értik más országok problémáit, gondolkodását. Ezért a közös nyelv hiánya az egyik legnagyobb akadálya a demokratikus, föderatív állam megteremtésének.

Közös történelmi tudat hiánya

A közös történelem és annak eredménye, a közös történelmi emlékezet döntő szerepet játszik egy szövetséges állam vagy egy egyesült állam összetartó erejében. Jörn Rüsen német történész szerint, ha a jelenlegi integrációs folyamatot történelmi tudatosság nélkül hajtják végre, akkor az egy nagyon mesterséges, lélektelen Európát eredményez. Ugyanakkor a közös európai történelmi tudat nem diktálható felülről, az ilyen törekvések kudarcra vannak ítélve, ha a szélesebb közvélemény érzelmi világában nincsenek megalapozva. Ezt igazolja az Eurobarometer által 2018 tavaszán végzett felmérés is, amely szerint az Európai Unió lakosságának 90 százaléka kizárólag a saját nemzetéhez, vagy elsősorban saját nemzetéhez tartozónak érzi magát, és mindössze 2 százalék azok aránya, akik kizárólag európainak és további 6 százalék, akik elsősorban európainak és csak másodsorban nemzetükhöz tartozóknak érzik magukat.

Közös külpolitikai, geopolitikai érdekek hiánya

Egy föderális állam kül- és védelmi politikája árnyalatnyit változhat ugyan az idők során, de alapjaiban véve történelmi múltjából, földrajzi elhelyezkedéséből, geopolitikai ambícióiból, szerepvállalásából következik, hogy más államokkal szemben hogyan viszonyuljon, kit tekintsen barátnak, vagy potenciális ellenségnek. Az Európai Unió országai nyugaton az atlanti térséggel, keleten Oroszországgal és a volt Szovjetunió államaival, délen Észak Afrikával, keleten a közel-keleti országokkal határosak, és az, hogy melyik ország ebben a térségben hol helyezkedik el külpolitikai céljait és védelmi érdekeit is meghatározza. Például Lengyelországnak egészen más felfogása van az Oroszországgal kapcsolatos viszonyról, mint mondjuk Németországnak, vagy Görögországnak, az észak-afrikai, vagy a közel keleti helyzet viszont elsősorban a dél-európai országokat érinti. A térségen túli (például csendes-óceáni) szerepvállalás pedig még jobban megosztja az országokat, hiszen nem minden országnak vannak geopolitikai ambíciói. Nem véletlen tehát, hogy „közös hang” a kül- és védelmi politikában eddig sem alakult ki.

A közös költségvetés hiánya

Az említett, hetvenes években készített jelentések föderális államokra vonatkozó vizsgálatai megállapították, hogy ezekben az államokban a GDP jelentős része újraelosztásra kerül és ennek, valamint a közös adminisztráció és védelmi kiadások miatt a GDP legalább 20-25 százalékát központosítják. Ebből kiindulva az integrációt úgy képzelték el, hogy a döntési szféra központosításával párhuzamosan a jövedelmek egyre nagyobb részét központosítják, az euró bevezetéséhez például a GDP 5-7 százalékának központosítását rendelték, annak érdekében, hogy jövedelemátcsoportosítások révén kompenzálni lehessen azokat az országokat, amelyeket az euró bevezetése negatívan érint. Ezzel szemben a gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy a GDP-nek mindössze egy százaléka kerül központosításra és a nettó befizető országok még azt is sokallják. Az euró bevezetése által negatívan érintett országokat pedig nem hogy megsegítették volna, hanem a fejlett országok hitelező bankjai hatalmas kamatfelárakkal lényegében kifosztották.

Mindezeket figyelembe véve a föderális állam megvalósítása nem reális alternatíva. A központosítás további erőltetése oda fog vezetni, hogy az Európai Unió egyre inkább egy birodalom jellemzőit veszi magára, amely nem az uniós polgárok érdekeit, hanem egy szűk politikai és gazdasági elit érdekeit, politikai és geopolitikai ambícióit szolgálja. Ebből kiindulva az EuCET szervezetei elutasítják a föderális állam létrehozására irányuló törekvéseket.

Milyen reális alternatívák állnak a rendelkezésre?

Az elmúlt évek során több olyan javaslat felmerült, amely a realitásokra építve próbált alternatívákat kialakítani az európai együttműködés számára. Ezek sok esetben hasonlóak voltak, átfedték egymást, három karakterisztikus alternatíva emelhető ki közülük.

Európa, mint szabadkereskedelmi övezet

A szabadkereskedelmi övezet a kereskedelmi integráció olyan típusa, amelyben a szerződő országok nem alkalmaznak vámokat vagy kereskedelmi korlátozásokat egymásra Jelenleg számos szabadkereskedelmi övezet létezik világszerte, egyik példája az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Övezet, a NAFTA. Az Európai Unió szabadkereskedelmi övezetté való átalakítását elsősorban az angol UKIP (United Kingdom Independence Party) szorgalmazta és el is érte Nagy Britannia kilépését az Európai Unióból. Számos szakértő, például Paul de Grauwe, a leuveni egyetem közgazdász professzora és a nemzetközi pénzügyek elismert szakértője szerint az euróval kapcsolatos problémák miatt az egyetlen reális alternatíva egy nagy szabadkereskedelmi övezet létrehozása.

Rugalmas együttműködés

A rugalmas együttműködés azt jelenti, hogy az egyes tagállamok – egy mindenkire érvényes közös minimumom túlmenően – csak azokon a területeken működnek együtt ahol érdekeltek. Ezek szerint az európai országok együttműködése egy rugalmas, változtatható struktúra lenne, amelyben az egyes országok – érdekeiknek megfelelően – különböző mértékben vennének részt. Ilyen rugalmas együttműködésre a Lisszaboni szerződés is lehetőséget ad (EUSZ 20.§ megerősített együttműködés). A különbség az, hogy a míg a rugalmas együttműködés keretében nem cél az, hogy az integráció tovább folytatódjon, a megerősített együttműködésre vonatkozó paragrafus kifejezetten kimondja, hogy a megerősített együttműködés az integráció folyamatának megerősítésére irányuljon.

Lokalizáció-regionalizáció

A lokalizáció alatt azok, akik ezt javasolják, általában azt értik, hogy amit helyben megfelelő gazdaságossággal elő lehet állítani, azt helyben is elő kell állítani. A lokalizáció alapvetően a hatalommegosztás megváltoztatását jelenti, a döntéshozatali hatáskörök áthelyezését a nem választott transznacionális vállalatoktól és nemzetközi szervezetektől a demokratikusan választott helyi közösségekhez. A „helyi” jelző a konkrét kérdésektől függően jelentheti a nemzetállamot, a nemzetállam egy részét vagy a földrajzilag összefüggő nemzetállamok egy régióját. A lokalizáció közgazdaságtana azon a statisztikailag bizonyított tényen alapul, hogy az emberi szükségletek túlnyomó többsége gazdaságilag helyben (a szó korábbi értelmében) kielégíthető, a távolsági kereskedelem elsősorban a természetföldrajzi különbségekkel és a választási lehetőségek bővülésével indokolható.

EuCET javaslat: Szuverén nemzetállamok szövetsége (konföderáció)

A nemzetállamok konföderációja alapvetően francia ötlet volt, amelyet De Gaulle vetett fel még az 1960-as évek elején. De Gaulle elképzeléseit Christian Fouchet, Franciaország dániai nagykövete vetette papírra. Ez volt a Fouchet-terv. A Fouchet-terv szerint az Uniónak négy intézménye lenne: a Tanács, amelyben az államfők vesznek részt, a Miniszterek Tanácsa, amelyben a miniszterek vesznek részt, a Politikai Ügyek Bizottsága, amelyben a tagállamok küldöttei vesznek részt, és az Európai Parlament, amely tanácsadói szerepet tölt be. A döntések előkészítése és végrehajtása a Politikai Bizottság feladata, maga a döntés pedig a Tanácsban születne, mégpedig egyhangúsággal. Ha egy ország nem vesz részt a döntéshozatalban, vagy tartózkodik, akkor a határozatok nem vonatkoznak rá, de bármikor csatlakozhat, és akkor a határozatok rá nézve is kötelezővé válnak. Ebben az együttműködési formában a tagországok megtartják szuverenitásukat és csak azokban a közös projektekben vesznek részt, amelyben érdekeltek, semmit sem lehet a tagországokra erőszakkal rákényszeríteni. Az EuCET felmérése szerint a magyar lakosság túlnyomó többsége a nemzetállami együttműködési formát választaná, de más felmérések szerint ezt az alternatívát más uniós tagországok lakosságának túlnyomó többsége is támogatná.

A konföderáció érzelmi, identitásbeli alapja Európa közös kulturális öröksége lenne, a görög kultúrával kezdődik, a római államszervezéssel és joggal, a középkori kereszténység művészeti alkotásaival, a hatalmas katedrálisokkal és a későbbi európai tudományos eredményekkel folytatódik. Ha egy olyan közös kulturális örökségre építünk, amelyet mindenki pozitívan ítél meg, és amely megkülönbözteti az európaiakat a többi kontinenstől, akkor valóban megtalálhatjuk a közös alapot, amelyen szorosabban együtt tudunk működni.

Európa kulturális értékeinek megvédése érdekében az EuCET szervezetei szembeszállnak az Európa kulturális örökségét felszámolni igyekvő ideológiákkal, így mindenekelőtt a kulturális marxizmussal, a frankfurti iskola tanításával és a nyílt társadalom eszméjével.

Az európai demográfiai krízist az EuCET szervezetei nem bevándorlással, hanem a saját népesség termékenységi rátáinak javításával kívánja elérni. Olyan politikát szorgalmaz, amely kiemelten támogatja a családokat és a gyermekek vállalását és e kérdést a társadalompolitika középpontjába helyezi.

Az Unió gazdasági problémáinak megoldása érdekében felül kell vizsgálni a politikai indíttatással bevezetésre került euró szerepét és át kellene alakítani egy olyan rugalmas rendszerré, amely lehetővé tenné az egyes országoknak, hogy saját gazdasági helyzetüknek megfelelő monetáris politikát folytassanak.

Végül az unió nemzetközi helyzetét, külpolitikáját tekintve az a véleményünk, hogy a realitásokból, vagyis a geopolitikai átrendezésből és az uniós országok eltérő külpolitikai érdekeiből kell kiindulnunk. Mindent figyelembe véve azt tartjuk helyesnek, ha az Unió külpolitikáját a valamikori el nem kötelezett országok által felvállalt békés egymás mellett élés öt alapelve szerint alakítja ki. Ezek: (1) egymás területi integritásának és szuverenitásának kölcsönös tiszteletben tartása, (2) kölcsönös meg nem támadás, (3) kölcsönös be nem avatkozás egymás belügyeibe, (4) egyenlőség és kölcsönös előnyök, valamint (5) békés egymás mellett élés.

A harmadik világ, különösen Kína és India felzárkózásával és Oroszország megerősödésével a világ többpólusú rendszerré alakul, az euroatlanti világ időnkénti fölénye csökkenni fog, és ez természetes jelenség, amely az országok gazdasági erejének változásán alapul, és nem állítható meg. Nem vagyunk hívei egy új hidegháborúnak. Az Európai Uniónak gazdaságilag erősnek kell lennie, érdekeit meg kell tudnia védeni, de nem kell geopolitikai szerepet vállalnia. Ha szerepet akar vállalni nemzetközi konfliktusok megoldásában, azt az ENSZ keretében tegye.

Miért van szüksége Európának szuverén nemzetállamokra?

A nemzetállamok létének megkérdőjelezése vezető politikusok és véleményformálók részéről már több évtizedes folyamat. Helmut Kohl német kancellár például már 1996-ban hangsúlyozta, hogy „a nemzetállam… nem képes megoldani a XXI. század nagy problémáit”, és hogy az európai nemzetállamok egyetlen nagy politikai unióvá való felbomlása „háború és béke kérdése”.  Jürgen Habermas (1988) szisztematikus hagyománykritikát fogalmazott meg, amely megkérdőjelezte a múltbeli értékek relevanciáját, az olyan fogalmakat, mint „a nép” vagy „a nemzet” veszélyes, a sokféleséget aláásó fantáziálásnak tartja. Az EU-elit és a posztnemzeti kommentátorok a nemzetállamokat, a nacionalizmust, a történelmi kontinuitáson alapuló hagyományokat és a nemzeti kultúrák köré épülő identitások legitimitását egyértelműen rossznak tekintik, mivel mindezeket tartják felelősnek Európa múltjának erőszaktevéseiért. A hagyományok megerősítése helyett az EU inkább a transznacionális kozmopolitizmust és az identitáspolitikát karolta fel, ahol nincs legitim helye a nemzetállamoknak, a nemzeti kultúráknak vagy a nemzeti identitásoknak.

Ezzel szemben, minden ez irányú felmérés azt mutatja, hogy az európai polgárok túlnyomó többsége ragaszkodik saját nemzetéhez és az Unió által igen nagyra becsült demokrácia is csak nemzetállami keretek között működőképes. Szükség van tehát arra, hogy újra megtanuljuk, hogy a múlt értékei mennyire fontosak a mai kor számára, és hogy támogassuk a nemzeti érzéseket és hagyományokat. Az EU-nak el kell ismernie a nemzeti kultúrákat és a szuverén nemzetállamokat Európa gerinceként, és el kell engednie transznacionális idealizmusát. Európa ereje a tagállamok különbözőségében rejlik, nem pedig a kényszerű hasonlóságukban.

A nemzet rehabilitációjához való fontos hozzájárulásunk volt Sir Roger Scruton könyve, a „The Need for Nations” (2004) (Szükség van a nemzetekre) amely emlékeztet bennünket arra, amit elfelejtettünk és elmagyarázza, hol tévednek a nemzetek feletti szervezetek vagy a transznacionalizmus hívei, miért pozitív dolog a hazafiság és miért van szükség a nemzeti lojalitásra ahhoz, hogy a demokrácia működjön.

Az EuCET elutasítja a nemzetállamok felszámolására irányuló törekvéseket és az azokat alátámasztó filozófiákat (Frankfurti iskola, nyílt társadalom) és kiáll, a nemzetállamot megtartani igyekvő politikai és szellemi mozgalmak mellett.

Az EuCET hálózat kialakítása

Az Európai Unió Civil Együttműködési Tanács azért jött létre, hogy részese legyen, illetve szervezze azokat a civil mozgalmakat, intézményeket és egyéneket, amelyek Európa háromezer éves kulturális és történelmi hagyományaira építve képzelik el Európa jövőjét és ebben az európai nemzetállamok együttműködését. Európa büszke lehet múltjára, a görög filozófiára és művészetre a római államszervezésre, a keresztény hit gótikus emlékműveire, a tudomány és technikai haladásban elért eredményeire. Európában szinte annyi nyelvet beszélnek, ahány ország van, egy-egy nyelv egy-egy nemzet ezeréves, vagy még hosszabb történelmét, kultúráját őrzi és képezi a nemzeti identitás alapját. Mi Európa kulturális örökségének megőrzése szempontjából a nemzeti identitások, nemzeti kultúrák megtartását elengedhetetlennek tartjuk, és erre építve tudjuk csak elképzelni az európai együttműködést.

Európa kulturális öröksége megőrzése érdekében az EuCET keretében széleskörűen kívánjuk bevonni a velünk azonosan gondolkodó civil szervezeteket, keresztény-nemzeti-konzervatív szakszervezeteket, munkástanácsokat és a különböző tudás-központokat és társadalomtudósokat.

Nézetünk szerint a nap 24 órájában civilnek minősülő polgárok munkahelyükön is folytatnak érdekvédelmi tevékenységet. A hagyományos osztályharcos szakszervezeti megmozdulások kora lejárt. A pártpolitikai érdekek megjelenítése megosztja a társadalom tagjait és gyengíti a célirányos szakmai és egzisztenciális érdekek érvényesítését az állami és magán szektor intézményi és cégei irányában.

A szakszervezeti munkában a gazdasági kérdések prioritása nem vitatható. Az állam és a cégtulajdonosok érdeke a minél hatékonyabb gazdálkodás, ami a menedzsmenttől és az alkalmazott munkavállalók teljesítményétől nem lehet független. A cég három fő szerepelőjének érdekösszehangolása az egy hajóban haladás ténye alapján a szakmai érvek prioritását feltételezi.

Fontosnak mondjuk az üzemeltetés családi hangulatának kialakítását. Ezért objektíven kell értékelni a tulajdonosok, a menedzsment és a munkavállalók hozzáadott értékeit. A munkahelyteremtés és annak hosszútávú megőrzése a tulajdonos befektetőktől kockázatvállalást igényel, az alkalmazottaktól a piaci viszonyok átlátását, és a példaértékű munkát feltételezi. A jó hangulatban végzett, közös célt szolgáló tevékenység eredménye a befektetések arányában osztható, újabb beruházásokra ad lehetőséget, miközben az egyéni és családi érdekek fenntarthatóságát hosszú távon biztosítja.

Az EuCET a civil társadalom érdekérvényesítő szerepét és a civil kurázsi megjelenítését a jövőben a keresztény-nemzeti-konzervatív szakszervezetek partnerré válásával kívánja szélesíteni.

Úgy gondoljuk, hogy a résztvevők sokszínűsége lehetőséget ad arra, hogy elgondolásainkkal a társadalom egyre nagyobb részét érjük el és biztatást adhatunk azoknak, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, de az egyre nyomasztóbbá váló európai légkörben nem merik véleményüket nyíltan képviselni.

Fentiek értelmében, a 11 éve velünk együttműködő magyar Munkástanácsok Országos Szövetsége partneri segítségével, szeretettel magunk között üdvözölhetjük az UGL olasz szakszervezetet. Reményeink szerint a III. kongresszuson résztvevőcivil partnereink segítségével tovább bővülhet az EuCET.

Az EuCET, az Európa jövőjéről folyó vitában és mindenkor a jövőben, bátran és nyíltan kiáll Európa kulturális öröksége és a nemzetállamok megvédése mellett.

Az EuCET szakmai közössége