A zöld demagógia veszélye

Mivel minden felelősen gondolkodó ember a természet- és környezetvédelem oldalán áll, így sokan bedőlnek a zöld demagógiának. Ez az oka a zöld pártok megerősödésének Európa szerte. A téma óriási, én csupán a közelgő klímakatasztrófa gyökerére kívánok rámutatni, kiemelten az ember gradációjára és ökológiai lábnyomára. Azért alkalmazok diagramokat, mert azok minden szövegnél beszédesebbek.

A természeti erőforrásokkal, a biokapacitással való rablógazdálkodást a Túlfogyasztás Napja jeleníti meg. A mellékelt diagram azt szemlélteti, hogy az emberiség 1970 óta minden évben egyre korábban élte fel a rendelkezésére álló, éves biokapacitást. Az elmúlt tíz évben a világ túlfogyasztási napja július végén állandósult, ami részsikernek tekinthető, mert legalább nem romlott tovább. A 2020. évi „javulást” a Covid járvány miatti gazdasági visszaesés okozta, de jelenleg minden ország gazdaságának helyreállításán, fellendítésén dolgozik. A WWF adatai szerint 2019-ben a világ túlfogyasztási napja július 26; az európai május 10; a magyar pedig június 14. volt. A túlfogyasztás rémísztő napjai 2020-ban: Luxemburg február 16; USA március 14; Kanada március 18. (https://www.overshootday.org/)  Az amerikai dátumok alapján Márki-Zay Péter hivatkozása az amerikai környezetvédelemre, mint követendő példára, nevetséges. Végkövetkeztetés: már ötven éve a jövő felélése folyik!

A problémafeltáráshoz először is pontosítani kell a túlfogyasztás fogalmát. Ez azt jelenti, hogy egyrészt a természeti erőforrásokat, a biokapacitást nagyobb ütemben használjuk fel megújuló képességénél, másfelől, a gazdaság és társadalom által kibocsájtott hulladék mennyisége meghaladja az ökológiai rendszerek befogadóképességét. Az elsőre példa a túlhalászat, a szakszerűtlen erdőgazdálkodás, a mezőgazdasági területek degradációja, a túllegeltetés, a vízzel való pazarlás stb. A környezetszennyezés ékes példája pedig a szénre/szénhidrogénre alapozott energiaellátás, valamint az élővizek elszennyezése, különös tekintettel a tengerekre. A túlfogyasztás problémakörének érzékeltetésére kiválóan alkalmas az ökológiai lábnyom, melyet azt a föld-, illetve vízterület jelenít meg, amelyen egy bizonyos népesség/ország/világ életszínvonala – adott technológiai fejlettség szintjén – végtelen ideig fenntartható, illetve megtermelt hulladékait az ökológiai rendszerek környezetkárosítás nélkül befogadni képesek. A mellékelt kép szerint (Föld Napja Alapítvány) amíg 1961-ben a Föld biokapacitását az emberiség csupán 74 százalékban használta ki, addig az emberiség ökológiai lábnyomához 1985-ben már 114 százaléknyi, majd 2012-ben 156 százaléknyi földgolyóra lenne szükség.

A Föld biokapacitásával való gazdálkodást immár több évtizede a Global Footprint Network (Globális Ökológia Lábnyom Hálózat, a továbbiakban GFN) nevű szervezet teszi közzé. A GFN 2009. évi jelentése szerint, amíg a hétmilliárd ember számára India átlagos életszínvonalán elegendő lenne fél bolygó, az USA életszínvonalán ehhez már öt bolygóra lenne szükség. De mi lesz akkor, ha India lakossága úgy akar élni mint a mai kínai, és Kína lakossága úgy, mint a német? A probléma valódi súlyát pedig az érzékelteti, hogy már átlagos magyarországi életszínvonal viteléhez is 2,5 földgolyóra lenne szükség – jelenti a GFN 2015-ben. Az emberiség ökológiai lábnyoma is a jövőfelélést bizonyítja.

A következő feladat annak a megállapítása, hogy az emberiség ökológiai lábnyoma hogyan oszlik meg a nagy gazdasági rendszerek és országok között. A nagy rendszerek közti megoszlás arányai 2019-ben, a mellékelt WWF diagram alapján kalkulálva, felülről lefelé: szénlábnyom 62%; halászati lábnyom 2,5%; szántólábnyom 20,5%; beépített területek lábnyoma 2,5%; erdőlábnyom 7,5%; legeltetési lábnyom 5%. A fő ellenség tehát a szénlábnyom! 2012-ben a fenntartható szénlábnyom akkora lehetett, mint a szántólábnyom, tehát mintegy 20%, a tényleges 62% helyett. (A diagramon a globális hektár fogalma egy hektár átlagos terület embereltartó képességét jelenti.) A nagy kérdés az, hogy milyen realitása van a mintegy negyven százaléknyi többlet szénlábnyom záros határidőn belüli kiváltásának? (Ha nem romlott a helyzet 2012-höz viszonyítva.)

A mellékelt diagramon az üvegházhatású gázok kibocsájtói szerepelnek. E fogalomba beletartozik a metán is, amelynek üvegházhatása a szén-dioxidnál jóval nagyobb, továbbá a tundra és a tengerek felmelegedése következtében veszélyes tényezővé válhat. 2016-ban lépett életbe a Párisi klímavédelmi egyezmény. Ezt 194 ország, köztük a legnagyobb szennyezők – Kína, az USA, az EEA (az Európai Unió Egységes Piacának kiterjesztése.) és India – aláírták. Az egyezmény célja az üvegházhatású gázok oly mértékű csökkentése, melynek eredményeként a hőmérséklet az ipari forradalom előttihez képest nem emelkedhet 2 Celsius fok fölé. Az egyes országok vállalásainak teljesítését ötévente kell jelenteni. Az egyezmény gyenge pontja, hogy nincs kényszerítő ereje, a vállalásokat nem teljesítő országok csupán „szégyenpadra” kerülnek. Alapkérdés: hogyan lehet megfegyelmezni a renitens országokat?

A légkör szén-dioxid mennyiségének megállíthatatlannak tűnő növekedését, továbbá annak okait és következményeit egy internetről vett tanulmányból szemelgetve kívánom bemutatni. (Gelencsér András, Molnár Ágnes és Imre Kornélia: Az éghajlatváltozás okai és következményei – 2011.) A tanulmány szerint a légkörbe kerülő szén-dioxidnak három nagy forrása van. Elsősorban a fosszilis tüzelőanyagok elégetése, majd az erdőirtás és a mezőgazdasági talajdegradáció. Tehát nemcsak az energiaipar a bűnös! A kibocsájtás növekedési üteme az ezredforduló táján évi 3,4 % volt, aminek a tanulmány szerint négy fő oka volt: visszatérés a kőolajról a szénre; a Kiotói Egyezmény (1992) alacsony hatásfokú működése; a fejlett országokból a szennyező iparágaknak olyan országokba áttelepülése, ahol nincsenek, vagy puhák az emissziós korlátozások;  továbbá a nagymértékben megnőtt a távolsági kereskedelem. Ez utóbbi oka a fejlett országok feldolgozó iparának Ázsiába való tömeges áttelepülése. A termelés Ázsiába való áthelyezése és a távolsági kereskedelem mennyiségének felfutása  a globalizmusnak a következménye! Mindezek leszögezésére azért van szükség, mert pontos diagnózis nélkül nincs gyógymód! A hivatkozott tanulmány a mellékelt döbbenetes diagramot tartalmazza az 1850-2005 közötti időszakra vonatkozóan.

A diagram futásából levonható következtetések: a világnépesség és a szén-dioxid kibocsájtás mennyisége között szoros korreláció van, ami persze evidencia; a második világháború után mind a világnépesség, mind a szénkibocsájtás már határozottan exponenciális (egyre gyorsuló) függvény képét mutatja; a hatvanas évek végétől a légköri szén-dioxid mennyisége – a fogyasztás tükre – elszakadva a népesség futásától jelentősen  megnőtt, 2000 után pedig az „égbe szökött”, ami a személyenkénti fogyasztás megugrását jelzi. A tisztánlátás céljából a diagramot fontos lenne napjainkig kiegészíteni! A diagram alapján a közelgő klímakatasztrófa oka az, hogy egyre többen vagyunk a Földön, és egyre többet akarunk fogyasztani személyenként!

A mellékelt diagram (portfolio 2019.07.11.) alapján megállapítható, hogy a világnépesség exponenciális növekedési üteme napjainkra már megszűnt, majd a világnépesség 2100 körül 11 milliárd fő körül kulminálhat.

Kiemelendő, hogy Afrikának Európára veszélyes demográfiai robbanása brutális! 2021 végén a világ népessége várhatóan eléri a 8 milliárd főt, 2050-ben feltehetőleg a 10 milliárdot. A klímavédelmi programok is ezzel az időtávval számolnak. A klímakatasztrófa elkerülésének nagy kérdése tehát az, hogy 2050-ig az üvegház hatású gázok kibocsájtását nagyobb ütemben sikerül-e csökkenteni, mint ami a 25 százaléknyi népességnövekedésből, és az egész népesség többletfogyasztásából keletkezik? Nekem e téren erős kétségeim vannak. Sajnos az ENSZ tévúton jár akkor, amikor a harmadik világ népfeleslegét – a migráció emberi joggá való minősítésének szándékával – Európába és Észak-Amerikába kívánja áthelyezni. Ez többszörösen zsákutca. Az áthelyezés ugyanis nem csökkenti a népesség összfogyasztását, sőt növeli azt, hiszen a gazdag országokba bevándoroltak azonnal többet kívánnak fogyasztani. A legképzettebb rétegnek elszívása a harmadik világból a gyarmatosításnak rejtett módja, és egyúttal gátja a harmadik világ felemelkedésének is.

Az Unió a klímakatasztrófa elhárítása érdekében igen ambiciózus és költséges tervet készített. E szerint 2050-re az unió gazdaságát klímasemlegessé (zéró szénkibocsátásúvá) kell tenni! E program finanszírozásához Magyarországon mintegy 50 ezer milliárd forint szükséges, azaz minden magyar állampolgárra vetítve évi 170 ezer forint. Másképpen megközelítve, a következő 30 évben évente a GDP 2-2,5 százalékát kellene e célra fordítani. Közelebbi konkrét célok: Magyarország az 1990-es értékhez képest 2030-ra legalább 40 százalékkal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsájtását, valamint a megújuló energiaforrások jelenlegi 14 százalékos részarányát legalább 23 százalékra növelje. Napjainkban pedig az eddigi elvárások növelése van napirenden az Unióban.

Nekem kétségeim vannak a tekintetben, hogy az Unió lakosságának óriási anyagi áldozatvállalása elegendő-e a klímakatasztrófa elkerüléséhez? Elsőként megemlítem azt, az alapvetést, hogy csak zárt rendszereket lehet szabályozni, az Unió pedig csak kis szelete a világgazdaságnak, az üvegházhatású gázkibocsájtásból csupán 10 százalékkal részesül. Ki fogja megrendszabályozni a renitens országokat? Szabadkereskedelem mellett nagy kérdés az is, hogy a szénhidrogén gyors ütemű kivezetése az Unió energiaiparából milyen módon érinti az Unió versenyképességét? További nagy kérdés: a harmadik világ anyagi helyzete és műszaki fejlettségi szintje miatt képes-e a megfelelő ütemű technológiai váltásra? Egyáltalán vissza akarja-e fogni a nyugati országokhoz való felzárkózási ütemét a fogyasztásban? Politikai okokból megteheti-e ezt?

A hetvenes évekre Nyugat-Európában kiépült a szociális piacgazdaság rendszere, aminek éllovasa és példaképe Nyugat-Németország volt. A pénzoligarchia ekkor még önkontrollt gyakorolt, vonzó alternatívát kívánt felmutatni a rabságban élő szocialista világ polgárai felé. Az erkölcs és a  valódi szólás- és véleményszabadság korában talán még megvolt az elvi lehetőség egy ökológiai szemléletű, társadalombarát modellváltásra. De mindez a szocialista világrend összeomlása után alapjaiban megváltozott, a tőke azonnal kimutatta foga fehérét. Hihetetlenül gyorsan neoliberális gazdaságfilozófia jutott uralomra az egész világon. Ennek lényege a végtelen fejlődés filozófiája véges erőforrás készlet mellett, tekintet nélkül annak társadalmi és ökológiai következményeire. Ennek a világrendnek az erkölcsiségét Soros György védekezése szemlélteti kiválóan a francia bíróságon, amikor is a bíró az általa okozott társadalmi kárra hívta fel a figyelmét. Soros védekezése: „Mint piaci résztvevőnek nem kell törődnöm tetteim következményével.” Valahol korábban azt a lényeglátó megállapítást olvastam, hogy angolszász közgazdászok a XX. sz. elején a közgazdaságtanból száműzték az erkölcsöt, és a közgazdaságtant hasznosságra redukált tudománnyá redukálták. A népességrobbanás mellett ez korunk másik alapproblémája! A neoliberális gazdaságpolitika ugyanis végtelenül erkölcstelen, és e miatt én nem hiszek a megreformálhatóságában.

Az általam forrásként használt tanulmány felvázolt néhány forgatókönyvet politikai, gazdasági, demográfiai és technológiai változók függvényében. Ha minden úgy megy tovább, mint eddig, akkor a légköri szén-dioxid koncentráció 2100-ban jóval meghaladhatja a 800 ppm értéket. (Az ipari forradalom előtt ez az érték 280 ppm volt, napjainkban pedig már 400 ppm felett van.) A globalizáció gyors leépülése, és a helyi fogyasztás elterjedése esetében a szén-dioxid koncentráció 2100-ban 600 ppm körül alakulhat. A többi modell e két érték között fut. Azt, hogy a szóban forgó szén-dioxid koncentráció értékek milyen mértékű éghajlatváltozást indukálnak, meteorológusok tudnák megbecsülni. E becslés apján – legalább a fent jelzett két forgatókönyvre – kellene cselekvési tervet készíteni országonként ökológusok, közgazdászok, társadalomkutatók és politikusok bevonásával!

Sajnos a zöld pártoktól sem az Unióban, sem hazánkban nem látok olyan koherens programot, amelyik a probléma gyökerét kívánja orvosolni holisztikus szemléletben, megfelelő ütemezéssel. A zöld pártok figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a légkörbe bocsájtott szén-dioxid csupán okozat, és nem a probléma oka! A valódi ok a népességrobbanás, az emberi gradáció, valamint a fogyasztói társadalom, mint gazdasági modell! Ezt az evidenciát azért kell leszögezni, mert a mai közbeszédben a népességrobbanás, és különösen a demográfiai viszonyokba való állami beavatkozás, mint gyógymód a bajra, tabunak minősül, aki ezt feszegetni próbálja, arra azonnal rásütik, hogy náci. De milyen erő fogja kikényszeríteni a gazdasági modellváltást, amikor még új modell sincs? Avagy a zöldek modellváltás nélkül, a fogyasztói társadalmat akarják zölddé átformálni? Van ennek realitása? Ez nem fából vaskarika? A részproblémákat tekintve a zöldek atomenergia ellenesek, miközben látókörükön kívül esik az a tény, hogy a haditechnikában már annyi nukleáris energia van felhalmozva, amennyi az emberiség elpusztítására többszörösen elegendő. A zöldek nem tudnak választ adni arra az alapkérdésre sem, hogy ha nemkívánatos az atom és szénhidrogén, akkor mire lehet alapozni a báziserőműveket? Németországban az atomerőművek bezárása brutális mértékű áremelkedéshez vezetett, ami már a német gazdaság versenyképességét is súlyosan veszélyezteti. Sajnos az új kormányban hatalomra jutott zöldektől semmi jót nem várhatunk, és ez, az egész Unióra hatással lesz. Az átgondolatlan uniós zöld politika miatt Nyugaton energiaellátási zavarok várhatók télen. Az energiaárakat pedig a zöld politika által okozott energiakáosz/energiahiány emeli az egekbe, nem a termelési költségek megnövekedése! Márki-Zay Péter tehát az energiaforrásokat birtokló multik extraprofitját védi! Van egy olyan rossz érzésem, hogy a doktriner szemléletű zöld politika az európai fehér ember ellen vívott háborúnak csak egy új frontja! A cél a káosz továbbnövelése.

Hazánkban a zöld politikát az LMP kívánja kisajátítani. Ugyanakkor, politizálása eleve hiteltelen, hiszen a DK szatellitpártja lett, mely párt a globalista érdekek hazai kiszolgálója. Schmuck Erzsébet környezetvédelmi aktivista, foglalkozását nézve politikus, közgazdász, mantra-szerűen ismétli önmagát: az Orbán-kormány túl keveset tesz a klímavészhelyzet elhárítására, és hazai energiafelhasználásunk karbon semlegessé tételére. A politikus asszony egyrészt elhallgatja Magyarország eddigi erőfeszítéseit, másfelől csak akkor lehetne hitelesebb, ha azonnal kilépne a globalista érdekeket védő „moslékkoalícióból”. Ezt kövezően pedig egy szakértői csoportot kellene alakítania a fent feszegetett kérdések tisztázása céljából. Karácsony Gergely főpolgármester úrnak ez irányú teljesítménye pedig szánalmas. Hivatalba lépése után Budapesten azonnal kihirdette a klímavészhelyzetet, de mit tett ellene? Méhekre vidéken van szükség a beporzáshoz, és nem egy nagyváros közepén. Az is biztos, hogy az autósávok között felfestett kerékpárutakon közlekedni egészségtelen és veszélyes, az pedig valószínű hogy a forgalomlassítás rontotta a belváros levegőminőségét. Télen pedig ki fog kerékpározni a nyáron is alig használt kerékpárutakon? Most pedig a védett Mocsárosdűlő ingatlanmutyija került napvilágra.

Az Uniót uraló zöld demagógia társadalmi-gazdasági-politikai veszélye abban áll, hogy kapkodó programjuk alkalmatlan a valóban fenyegető ökológiai katasztrófa elhárítására, másrészt Európa népei – a néppártokban és a szocialista párpártokban csalódva –  jóhiszeműen átpártolnak a zöldekhez, nem észlelve azt, hogy a „trójai falóban” balliberális, globalista katonák rejtőzködnek.

Bartha Pál nyugalmazott erdőmérnök