CÖF, Civil Összefogás Fórum

Nyílt levél Véra Jourovának

CÖF-CÖKAKivonat: Nyílt levél Véra Jourovának, az Európai Bizottság elnökhelyettesének

NYÍLT LEVÉL

Věra Jourová

Alelnök

Európai Bizottság

Rue de la Loi / Wetstraat 200

1049 Brussels

Tisztelt Alelnök Asszony!

Az Európai Unióról szóló Szerződés 17. cikke alapján az Európai Bizottság tagjait általános alkalmasságuk és európai elkötelezettségük alapján, olyan személyek közül kell kiválasztani, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség, illetve feladatainak ellátása során a Bizottság teljes mértékben független.

Az elmúlt hónapokban ugyanakkor az tapasztaltuk, hogy Ön a Magyarországról szóló megnyilatkozásai kapcsán sokszor téves, sőt félrevezető információkat terjeszt, amely alapvetően megkérdőjelezi annak a tényét, hogy a fent idézett szakasz betartása alapján folytatná munkáját, mint az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős biztosa és mint a testület alelnöke.

Azt különösen aggasztónak tartjuk, hogy minden jel szerint Ön a magyarországi civil szféra véleményét és helyzetét meglehetősen egyoldalúan, a több mint 60 000 bejegyzett szervezetből néhány magát jogvédőnek nevező NGO (nem kormányzati szervezet), valójában politikailag motivált lobbiszervezet részéről ismerheti meg. Ugyanígy tesz egyébként az Európai Parlament, különösen annak Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottsága is.

Mi a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Civil Összefogás Fórum nevében úgy gondoljuk, hogy az Alelnök Asszony úgy kaphat hiteles képet a magyarországi civil társadalom helyzetéről, ha a szuverenista, nemzeti irányvonalat követő civilekkel is eszmét tud cserélni. Ennek alapján ezúton rögzítjük, hogy szervezetünk és a velünk azonosuló több szervezet készen állt és készen áll a párbeszédre Önnel, illetve az Unió valamennyi intézményével abból a célból, hogy segítse a munkájukat és előmozdítsa az Európai Unióról szóló Szerződésben foglaltak maradéktalan betartását.

Budapest, 2021. február 4.

Tisztelettel:

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Civil Összefogás Fórum nevében

Dr. Csizmadia László, Dr. Bencze Izabella, Dr. Fricz Tamás, Dr. Ifj. Lomnici Zoltán

 

VÁLASZ

From: LADMANOVA Monika <Monika.LADMANOVA@ec.europa.eu>

Sent: Friday, February 5, 2021 7:03 PM

To: info@civilosszefogas.hu

Cc: TSOUGKRIANI Maria <Maria.TSOUGKRIANI@ec.europa.eu>

Subject: Átvételi elismervény

Dr László Csizmadia,

Dr. Bencze Izabella,

Tamás Dr Fricz,

Dr. Ifj.Dr Zoltán Lomnici

Tisztelt Hölgyem / Uram,

Tudomásul vesszük a Věra Jourová alelnöknek címzett, február 4-i levelének kézhezvételét, aki arra kért, hogy válaszoljak a nevében.

Szeretném megnyugtatni, hogy az alelnök személyesen, valamint a Bizottság szolgálatai nyitottak és ösztönzik a rendszeres párbeszédet az összes európai állampolgárral és a civil társadalmi szervezetekkel. Elkötelezettek vagyunk annak érdekében, hogy a civil társadalommal együttműködve biztosítsuk, hogy politikánkban minden nézetet és aggályt figyelembe vegyenek.

Üdvözlettel,

Monika Ladmanova

Monika LADMANOVA

Advisor

European Commission

Cabinet of Vice-President Vera Jourova

Vice-President for Values and Transparency

 

Megosztás

Hasonló publikációk

Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

icon/check field/check-error field/check-ok logo/cof nav/dropdown social/face social/facebook social/instagram link social/linkedin social/mail social/phone icon/search social/skype social/twitter social/viber social/www social/youtube